Emberközpontú informatika

Steve Jobs egyszer azt mondta:

A technológia az semmi… Ami fontos, hogy higgy az emberekben, hogy ők alapvetően jók és okosak, és ha eszközöket adsz nekik, akkor csodálatos dolgokra lesznek képesek.

A technológia csak eszköz, a releváns tényező megítélésünk szerint továbbra is az ember. A technológia világában látványos változások mennek végbe, régebben IT-eszközt túlnyomó részben a vállalatok vásároltak, ezért az IT

 korábban jellemzően a cégeknek kínált megoldásokat, amelyek ugyan már akkor is hatással voltak a társadalomra, de csak vállalati közvetítésen keresztül. Elérkezett azonban az egyre olcsóbb internet, az egyre olcsóbb számítógépek korszaka. Az eszközöknek folyamatosan csökken a mérete, megjelentek az okostelefonok, amelyeknek az igazi értelmét és értékét az alkalmazások adják. Ma már a szoftverpiacon sem csak a nagy cégek képesek nagy dolgokra, egyre inkább jönnek fel a kreatív megoldásokat kereső, új szemléletmódot képviselő, innovációra épülő csapatok.

Úgy látjuk, az informatika négy fő mozgatórugója napjainkban a mobilitás, a felhőalapú technológia, a web-es megjelenés és a közösségi média üzleti életben betöltött egyre fontosabb szerepe, valamint az analitika, amely valóságos ipari forradalmat indított el az utóbbi években, többek között a Big Data rendszerek gyakorlati alkalmazásával. Mindez azonban működésképtelen és hiteltelen lenne, ha nem párosulnának hozzá rendkívüli megbízhatóságot jelentő IT security megoldások is.

Mi elsősorban ezekben a témakörökben tudunk segíteni Önnek, vegye fel velünk a kapcsolatot, keressünk közösen megoldást az IT kihívásaira!